Loading...
Pipakészítés

A gyanta projekt: Az új bakelit

Tomor István
2026. March 15.
A gyanta projekt: Az új bakelit

A pipás világ számos technikai és anyagbéli újításnak köszönhetően emelkedett új magasságokba. Talán a leginkább említésre méltó példa, a briar, mint ideális alapanyag 1800-as évek közepebeli felfedezése, ami forradalmasította a pipafaragást, hiszen korábban csak cseresznyefából vagy egyéb keményfából volt elképzelhető. Évtizedekkel később, Sixten Ivarsson "előbb faragj, aztán fúrj" technikája reformálta meg ismét az ipart, és kövezte ki az utat a kézműves, művészi pipák előtt.

Ha őszinték akarunk lenni, a forradalmasító újítások ritkák, ahogy az emberiség történetében, úgy a pipakészítésben is. Azok a pipások, akik évtizedek óta befektetnek ebbe a hobbiba meg tudnák erősíteni, hogy az első pipájuk megvásárlása óta nem sok minden változott. Persze, új formatervezési elvek jelentek meg, az akril és a vulkanit új színei és mintái új trendeket teremtettek, a kidolgozási eljárások fejlődése esztétikai változatosságot eredményezett, és bizonyos új anyagok sokszínűséget teremtettek. De összességében ezek az fejlesztések kevés maradandó nyomot hagytak a pipakészítés világában, nemhogy jelentős paradigmaváltáshoz vezettek volna. Még a nem briarból készült anyagok, mint például a morta vagy a precarbonizált keményfák használata is kis túlzással is csak divathóbort: a pipások és pipakészítők többsége továbbra is a briarból készült, akril vagy vulkanit szárral ellátott darabokat részesíti előnyben.

 

Talán azonban egy új innováció és pipakészítési forradalom küszöbén állunk, Chris Kelly (Eldritch Pipes) és Micah Cryder (Yeti Pipes) erőfeszítéseinek köszönhetően. A duó évek óta azon dolgozik, hogy megfelelő alternatívát hozzon létre a bakelit helyett, és kísérletezésük végül sikerrel járt.

Mi is az a bakelit?

 

image003(1).jpg

 

Hogy megértsük a bakelitet és annak jelentőségét, először röviden át kell tekintenünk a műanyagok , és azon belül a polimerek történetét. Anélkül, hogy túlságosan is belemerülnénk, a polymer (poly = "sok," -mer = "rész") egy nagy molekulájú anyag, amely egy vagy több monomer (mono = „egy”, -mer = „rész”) számos ismétlődéséből áll. Ezek a polimerek elsősorban gyanták – sűrű, viszkózus folyadékok –, amelyek egy polimerizációnak nevezett folyamat során kemény szilárd anyagokká kötnek meg, így olyan anyagokat eredményeznek, amelyek tartósak és rugalmasak. A vulkanit egy polimer, amelyet a gumifa gyantájából állítanak elő, majd kénnel és hővel kombinálva megkeményítik, azaz „vulkanizálják”. A bakelit ugyanezen kategóriába tartozik: hőre keményedő polimer, amit hő és nyomás, illetve valamilyen katalizátor anyag segítségével állítják elő gyantából.

 

A 19. század második felében fedezték fel tudósok a polimerek létezését a természetben, nevezetesen a cellulózt, amely a növények természetes szerkezetét alkotja. John Wesley Hyatt az 1860-as években ezen eledezésből kiindulva alkotta meg a celluloidot – a világ első műanyagát – cellulóz és más természetesen előforduló anyagok felhasználásával, így egy olyan lenyűgöző anyagot hozva létre, amely normál hőmérsékleten kemény és szilárd maradt, de hő hatására formázható. Az 1800-as évek végén számos termék új alapanyagává vált, beleértve a biliárdgolyókat, a filmeket és a fésűket.

 

A celluloid felfedezése után évekig próbáltak a tudósok olyan, teljesen szintetikus műanyagot létrehozni, ami teljes egészében mesterséges anyagokból áll. A celluloid feltalálása után évekig a tudósok megpróbáltak teljesen szintetikus műanyagot létrehozni, amely teljes egészében mesterséges anyagokból készült. A legígéretesebb kísérletekben olyan gyantákkal próbálkoztak, ahol fenolt, az akkoriban elterjedt fertőtlenítőszert, formaldehiddel kombinálták, de a tudósoknak nem sikerült használható végterméket előállítaniuk. A századforduló utáni évtizedben azonban Leo Baekeland sikeresen polimerizálta a fenolt és a formaldehidet, hő és a nyomás megfelelő kombinációjával. A kapott anyagot "bakelitnek" nevezte el, számos szabadalmat be is jegyeztetett, és 1909-ben nyilvánosan bejelentette sikerét.

 

Baekeland találmánya azonban önmagában nem volt teljesen stabil, és szerkezeti megőrzéséhez segédanyagokra volt szükség. Ehhez leggyakrabban fűrészport és azbesztet használtak, így ezek megakadályozták a gyártókat abban, hogy a bakelitet a ma ismert élénk és összetett színekre fessék. A korai bakelit csak sötét, barna árnyalatban volt kapható. Hőállóságának, szigetelőképességének és az esztétikai vonzerő hiányának köszönhetően tökéletes volt ipari felhasználásra: csőszerelvényekhez, elektromos aljzatokhoz, kávéskannák fogantyúihoz stb. Ez az eredeti bakelit különbözik attól, amit ma a pipakészítők szárak készítéséhez használnak. Szépnek egyáltalán nem mondható, és a segédanyagok használata miatt nem is ideális szár alapanyag. A pipakészítőknek érdekükben áll az olyan anyagok elkerülése, amelyek károsítanák a vásárlóikat, ezért az azbeszttel fertőzött anyagok elkerülése érthető. Amit ma a pipagyártás világában „bakelitnek” nevezünk, az egy speciális fenol-formaldehid hőre keményedő polimer, a Catalin köznyelvi gyűjtőneve..

 

Baekeland eredeti bakelit szabadalma 1927-ben lejárt, és az American Catalin Corporation módosította a gyártási folyamatát. A bakelittel ellentétben a Catalin nem igényelt semmilyen kötőanyagot, ezért áttetsző volt, és számtalan színben festhető. Az egységesség kedvéért azonban továbbra is „bakelitként” fogom emlegetni az anyagot, de értsd meg, hogy technikailag szép, tiszta, és nem utolsó sorban azbesztmentes Catalinról beszélek.

 

A Catalin kiszélesítette a bakelit felhasználási lehetőségeit, és növelte népszerűségét, ipari anyagból művészi és esztétikai anyaggá emelve. A ma már híres Catalinból rádiók, evőeszköz-nyelek, gyerekjátékok, gombok és ékszerek is készülnek. A bakelit az Art Deco mozgalom emblematikus anyagává vált, tartósságával és egyedi stílusával örvendeztetve meg a fogyasztókat.

Bakelit a pipagyártásban

 

image004.jpg

 

Nem Micah Crydernek (Yeti Pipes) jutott először eszébe a bakelitből készült pipaszár ötlete. Különböző márkák a borostyán helyettesítőjeként használták, és bizonyos kézműves pipakészítők már azelőtt elkezdték a bakelitszárak készítését, hogy Cryder egyáltalán pipákat kezdett volna gyártani. A pipakészítő mesterek világában azonban egyetlen név sem kapcsolódik szorosabban a bakelitszárakhoz, mint a Yeti.

 

A Catalin kibővítette a bakelit felhasználási lehetőségeit és növelte hírnevét.

„Ami először vonzott a bakelithez, az az volt, hogy Todd Johnson pipáin láttam. Pipakészítő pályafutásom elején néztem Todd dolgait, és nagyon menőnek találtam őket” – mondja Cryder. „Mindig is szerettem ezt a megközelítést: a színeket, amiket használni tudott.” Ha a bakelit legérdekesebb és legvonzóbb tulajdonságát kellene választani, az a színe lenne. Igen, az akril és a vulkanit – a pipaszárak leggyakrabban használt anyagai – rengeteg színváltozatban kaphatók, de a bakelitnek „van egyfajta ragyogása és melegsége” – mondja Cryder. "Nem fényesít durván. Nagyon gazdag, mély, vajas fényt ad."

 

Bár egyszínű formában is kapható, a bakelit mélyen összetett márványos mintázatokban is kapható, amelyeket egyszerűen nem lehet akrilban vagy vulkanitban reprodukálni. Még egyszínű formában is megőrzi a bakelit finom áttetszőségét. „Amikor az akril márványosságát látjuk, nincs finomság; nincs lágysága” – mondja Cryder. „Nincs lágy fénye [mint a bakelitnek]. Azt hiszem, azt mondaná az ember, hogy inkább hidegnek vagy durvának tűnik.”

 

Ezt a széles színpalettát a Catalin Company korai tervezőinek köszönhetjük. „A bakelit az Art Deco korszak csúcspontján jött létre” – mondja Cryder. „Érdeklődés mutatkozott az új anyagok iránt, és a művészetek és a design világában dolgozók is érdeklődtek iránta. Lényegében művészként dolgoztak, és azzal foglalkoztak, hogy színről színre a lehető legszebbé tegyék.” Akkoriban a műanyagok – szintetikus polimerek – voltak a menő, új anyagok, az űrkorszak anyagai, és nem rendelkeztek azzal a tömeggyártású, olcsó felhanggal, amelyet ma társítunk hozzájuk. Fénykorában a bakelit használata a termék egyik fő vonzereje és központi eleme volt, nem csupán egy olcsó módszer a gyártási költségek csökkentésére. Ha a bakelit legérdekesebb és legvonzóbb tulajdonságát kellene választani, az a színe lenne.

 

Mivel maguk is művészek, a pipakészítők évtizedekkel később ugyanolyan tisztelettel és izgalommal közelítették meg a bakelitet, mint a korai tervezők, merész, élénk színű szárakat építve be a pipák központi elemeiként. Pete Prevost és Micah Redmond két amerikai kézműves pipakészítő, akik következetesen használták a bakelitet pipakészítésükben, és hasonló okokból vonzódtak hozzá, mint Cryder. „Ahogyan a bakelit elkapja a fényt, és szinte van egy kis ragyogása” – mondja Redmond –, „ez egyedülálló az akrilhoz vagy más hasonló ipari műanyagokhoz képest.” Prevost esetében: „Gyönyörű, és annyi klassz szín van. Készítettem néhány szárat, amelyek egyenesen élénk rózsaszínek, és a bakelit színmélységével és kontrasztjával igazán kiemelkednek.” Bár az akril és a vulkanit hasonló esztétikai tulajdonságokkal rendelkezik, mint a bakelit, egyik sem adja vissza igazán a vintage anyag mélységét, ragyogását és összetettségét.

 

Ráadásul a pipások dilemmával szembesülnek, amikor akril vagy vulkanit szárat választanak: Az akril oxidációtól való félelem nélkül megőrzi színét, de lényegesen keményebb a fogakon, mint a vulkanit; ezzel szemben a vulkanit puhább, de fennáll a fognyomok veszélye, és idővel jelentősen oxidálódik, ami tisztítást és karbantartást igényel. A bakelit szinte tökéletes középút. Keménység szempontjából az akril és a vulkanit közé esik, és bár idővel patinás lesz, közel sem éri el a vulkanit oxidációs szintjét. Ráadásul az antik tárgyak a vonzák a legtöbb pipást, így a lehetőség, hogy egy 20. század közepéről származó vintage anyagból készült pipát birtokoljunk, csak fokozza a bakelit vonzerejét.

 

Ezen a ponton úgy tűnik, hogy a bakelit egy kifogástalan pipaszár-anyag. Színei páratlanok, puhább és kényelmesebb, mint az akril, nem oxidálódik, mint a vulkanit, és jobban ellenáll a fognyomoknak. Azonban messze nem tökéletes. A kézművesek egyedül navigálnak a bakelit nehézségein és sajátosságain a műhelyeikben, így mi, dohányosok és gyűjtők, fejfájás nélkül élvezhetjük a késztermékeket.

A bakelit problémái

Az első és legfontosabb. hogy már senki nem gyárt bakelitet. Készlete eleve véges, és csak a másodlagos piacon érhető el, és mivel ritkaság, az árak igen magasak. Még azok a pipakészítők is elriadnak az áraktól, akik egyáltalán képesek antik bakelitforrást találni. „Manapság szinte lehetetlen bakelitet beszerezni” – mondja Prevost. „Olyan drága, ha egyáltalán hozzá lehet jutni, hogy az ára miatt sajnálod felhasználni.”

 

Bár Micah Cryder pipakészítői pályafutása elején ismerkedett meg a bakelittel, csak sokkal később kezdte el használni a munkájában: „Nagyon drága volt, és én akkoriban kezdtem” – mondja. „Az ötlet, hogy ennyit költsek pipaszáranként, ostobaság volt. Először meg kellett tanulnom pipákat készíteni.”

 

Aztán ott vannak a gyártási és megmunkálási kockázatok, valamint az orosz rulett játéka, amelyet minden pipakészítő játszik, ha bakelitkészletet tart fenn. Mivel hőre keményedő polimer, a bakelitet önteni és formázni kellett a végső formájára, nem pedig fűrésszel vágni vagy esztergával fúrni és megmunkálni – ami a kézzel készített szár elkészítésének egyik lépése. „Amikor bakelitet munkálunk meg, nagyon óvatosnak kell lenni” – mondja Redmond. „Ha szalagfűrésszel vágjuk, megrepedhet vagy lepattoghat.” Prevost megerősíti: „Nagyon törékeny, így én mindig egy kicsit ideges vagyok, mivel bakelittel dolgozom. Ha fúrjuk, és túl agresszíven bánunk vele, akkor az megrepedhet, vagy akár szét is robbanhat. Amikor durva szemcséjű csiszolóval formázzuk, néha egész darabokra törhet.”

 

Még tárolás közben sincs mindig biztonságban a bakelit: A hőmérséklet és a páratartalom negatívan befolyásolhatja az évtizedek óta használt anyagot, ahogy Redmond is bizonyítja: „Ez az anyag már nagyon régi. Olyan anyagdarabokról beszélünk, amelyek akár 80 évesek is lehetnek, és egy kicsit érzékenyek a páratartalomra és a hőmérséklet változásaira. Voltak olyan esetek, amikor évek óta megvolt egy blokkom, és mindig rendben volt. Aztán kinyitottam a szerszámosládámat, hogy kivegyek egy darabot, és az egész szét volt repedve. Most már nem tudom használni.”

 

Minden előnye, bája és egyedisége ellenére a bakelit egy haldokló és megbízhatatlan anyag. Egy bakelit szárú pipa különleges bármely gyűjteményben, és ritkasága csak napról napra növekszik. Bárcsak lenne egy másik anyag, amely a bakelit esztétikai és anyagi tulajdonságaival büszkélkedhetne, de mentes lenne a hiányosságaitól és a ritkaságától...

A gyanta project

 

image005.jpg

 

Chris Kelly eleinte nem arra törekedett, hogy gyantaöntő legyen. Először pipakészítő volt, és a mai napig is az. „Én az a fajta pipakészítő vagyok, aki előre megtervezi a pipát, mielőtt elkezdi készíteni” – mondja, és akadtak olyan bizonyos szárszínek és minták, amelyeket elképzelt, de egyszerűen nem voltak elérhetőek. Úgy érezvén, hogy mindig egy adott színkombinációt keres, Kelly a következő következtetésre jutott: „Ez nem mehet így tovább. Magamnak kell elkészítenem, amire szükségem van.”

 

Elkezdett gyantatömböket önteni, az általa elképzelt színekben a pipáihoz, a felesleges készletet pedig eladta a tollkészítő közösségnek. Ez jó, és egyszerű felállás volt: elkészíthette a pipákat, amelyeket elképzelt, és eladhatta azt, amire már nem volt szüksége. „Az elején poliészterből kezdtem” – mondja. „Olcsó, ami fontos, ami ugye fontos, főleg ha az ember csak kezdő. A gyantában lévő buborékok promlémát jelentenek, de egy poliészter polimer magától megszabadul az összes buboréktól.”

 

Kelly tapasztalata és szakértelme tovább nőtt, miután a Kopp Pipes megkereste, hogy készítsen szárakat a Rattray's pipáikhoz. Másfajta gyantát szerettek volna, ami másfajta beállítást igényelt, ezért finanszírozták az újratervezést. „Ez tette lehetővé számomra, hogy elsajátítsam a rúdöntés folyamatát” – mondja. Ez felbecsülhetetlen értékű készség volt a gyantagyártási útján.

„A Rattray's utáni időszakban sorra öntöttem a rudakat magamnak, és mindenkinek, akit érdekelt” – mondja. „Lenyűgözött Yeti munkájának eredménye, és ahogy a bakelittel bánt.”

 

Kellyt érdekelte a bakelit gyantahelyettesítő anyagának fejlesztése, és tudta, hogy Cryder visszajelzése felbecsülhetetlen értékű lesz.„Évek óta dolgoztam bakelittel, és építettem egy olyan anyaggyűjteményt, amelyet a pipáimban használtam” – mondja Cryder. „Aztán három-négy évvel ezelőtt Chris felvette velem a kapcsolatot, és felvetette az ötletet, hogy dolgozzunk a bakelit modern gyantákkal való lemásolásán.” Cryder bakelittel kapcsolatos széleskörű ismereteinek köszönhetően tökéletes munkatársnak bizonyult annak meghatározásában, hogy egy adott gyantarúd mennyire hasonlít a bakelithez, és mit kell javítani rajta.

 

image006.jpg

 

A kezdeti fázis szinte teljes egészében kutatás és fejlesztés volt. „Nem lehet csak úgy két pigmentet kombinálni” – mondja Kelly. „Olyan pigmentekre van szükség, amelyek specifikus tulajdonságokkal rendelkeznek, és specifikus módon kölcsönhatásba lépnek egymással.” Kelly tehát küldött Crydernek egy adag gyanta rudat. Cryder felmérte azokat, jelentést tett Kellynek, és a két férfi ötletelte, hogyan lehetne jobban megragadni a bakelit egyedi aspektusait. „Kaptunk néhány nagyszerű eredményt, ami hasonlított a bakelitre” – mondja Cryder. „De ha a bakelithez hasonlítottuk, nem volt ugyanaz, ezért ezen még néhány évig dolgoznunk kellett”.

 

A projekt egyik kulcsszereplője a Resin8 nevű cég volt, ahonnan Kelly a gyantához szükséges pigmenteket beszerezte. A Resin8 áttetsző pigmenteket gyártott, amelyek elengedhetetlenek voltak a bakelit félig áttetsző tulajdonságainak megragadásához. „A bakelitnek van ez az áttetsző tulajdonsága” – mondja Kelly. „A legtöbb gyanta színe átlátszatlan, az átlátszó színek pedig ritkák.” A Resin8 termékei tették lehetővé a bakelit helyettesítőjének felfedezését. A páros azonban hatalmas akadályba ütközött, amikor a Resin8 bezárta kapuit. „Csődbe mentek a COVID-19 világjárvány alatt” – mondja Kelly. „E-mailben kerestem meg őket, de nem kaptam választ. Azt hittem, vége a projektnek.” Áttetsző pigment beszerzési forrása nélkül remény sem volt a bakelit esztétikai tulajdonságainak reprodukálására. „A projekt egy időre jegelve lett” – mondja Cryder. „Körülbelül egy évig.”

 

Közben Kelly tapasztalata és szakértelme egyre nőtt.

Szerencsére Kelly rábukkant egy másik pigmentbeszállítóra, aki szintén áttetsző színeket kínált. Újra kapcsolatba lépett a Cryderrel, és a duó belépett a projekt második fázisába. „Chris beszerezte ezeket a pigmenteket, és ezúttal módosította a technikáját is” – mondja Cryder. „És ezúttal nagyon más lett. A bakelit nem egy monolitikus dolog: Vannak bakelit fajták, nagyon olcsó anyagokból, amelyek szuper szennyezettek és csúnyák. De ez a teszt olyan volt, mint egy középkategóriás bakelit. Ez nagy előrelépés volt.”

 

A bakelithez hasonló textúra – vagy a pipázáshoz megfelelő sűrűség – elérése nem jelentett akadályt: Kelly évek óta készít pipaszárakat gyantából (ahogy számos más pipakészítő és -gyártó is). Az akadályt a szín jelentette, konkrétan a bakelit félig átlátszósága, márványozottsága, mélysége és vizuális komplexitása. A második fázisban „a rudak rendelkeztek az átlátszósággal, de még mindig hiányoztak belőlük a bakelit részletei” – mondja Kelly. „Ahogy a gyanta részletessége növekszik, az átlátszóság csökken.” Több próbálkozásra és hibára, tesztelésre és ismétlésre volt szükség.

 

Kelly és Cryder projektje most a harmadik és valószínűleg utolsó fázisába lépett. „A kívánt célok 90%-ánál tartunk” – mondja Kelly –, „de még mindig a 99%-ot elérése a cél.” Elkezdte saját pigmentek fejlesztését, ami igazi áldás volt a haladásukhoz. Stabilitást és biztonságot nyújt egy másik pigmentbeszállító megszűnésével szemben, de a gyantához és a színpalettákhoz kapcsolódó tudomány és kapcsolat fárasztó. Ez nem olyan, mint tortát sütni, és csak különböző ételfestékeket hozzáadni, hogy különböző színeket kapjunk; Mintha a különböző ételfestékekhez is eltérő arányú lisztre, cukorra, tojásra és egyéb alapanyagokra lenne szükség. „A receptek mind különbözőek” – mondja Kelly. „Amit a sötétkékkel csinálsz, azt a sárgával nem tudod. Állandó párbeszéd zajlik Micah és köztem minden egyes színről és arról, hogy hogyan szeretnénk, hogy kinézzenek.”

 

image007.jpg

 

Miután elértük ezt a 90 százalékot, „végre eljutottunk arra a pontra, ahol a tiszta kutatásról és fejlesztésről áttérünk a készletgazdálkodásra” – mondja Cryder. „A kutatás-fejlesztés most mellékes, és a színválasztékunk bővítésére összpontosítunk.” A cél egy nagyjából 100 árnyalatból álló katalógus létrehozása, amely lehetővé teszi a pipagyártók számára, hogy munkájukat adott színpalettákhoz igazítsák, ahelyett, hogy minden fő színből csak egy-egy változatot kínálnának. Az eredeti bakelitgyártókkal ellentétben, akiknek az akkoriban legnépszerűbb színekhez kellett igazítaniuk a termelésüket, Kelly és Cryder finomhangolhatják és testre szabhatják a termelést. „Ahogy ezeket modern gyantával és modern technológiával készítjük, mikroszkopikus szinten tudunk módosítani és újítani” – mondja Cryder. „Nem kell havonta 10 000 darabot gyártanunk minden színből ahhoz, hogy világszerte eladhassuk. Kis tételekben nagyon gyorsan és hatékonyan tudunk belőle gyártani, és ha egyszer kiválasztottunk egy színt, nem kell egyszerre rengeteget gyártanunk. Egyszerűen csak az igényekhez igazítjuk. Kihasználhatjuk a modern technológia adta lehetőségeket a szélesebb színpaletta eléréséhez”.

 

Annak ellenére, hogy a gyanta színe megegyezik a bakelit színével, az anyagtulajdonságai kissé eltérnek. A páros továbbfejlesztette a bakelitet, kiküszöbölve annak ridegségét a megmunkálás során, miközben megőrizte egyedi színét. „A használt gyanta inkább a vulkanithoz hasonlít a kényelem és a puhaság szempontjából” – mondja Cryder. „És ez a kis rugalmasság azt jelenti, hogy kevésbé lesz rideg és kevésbé hajlamos a törésre. Tartósabb és kényelmesebb.” Lényegében ez az új gyanta minden száranyag legjobb tulajdonságait ötvözi hátrányok nélkül: a vulkanit puhaságát és kényelmét oxidációtól való félelem nélkül, valamint a bakelit színét, mélységét és ragyogását ritkasága, költsége és a szárkészítés unalmassága nélkül. Miután a folyamat alapjait lefektették, és számos szín megjelent a piacon, Kelly és Cryder a jövőben finomíthatják és bővíthetik a konkrét színek katalógusát. Eközben a kézművesek már elkezdték használni az új gyantát a pipakészítésben.

Visszajelzések a gyantával kapcsolatban

 

image008.jpg

 

Cryder és Kelly egy asztalnál ültek a 2025-ös Las Vegas-i Nemzetközi Pipakiállításon, és számos eladó gyantapálcát kínáltak. Cryder már egy ideje árulta őket a weboldalán, de ez volt az első alkalom, hogy a pipakészítők személyesen is meg tudták vizsgálni a gyantát. Azóta olyan pipákat készítenek, amelyek ebből a különleges anyagból készülnek, és olyan jellegzetes esztétikát kínálnak, amely évtizedekig csak a bakelittel volt elérhető, és a reakcióik elsöprően pozitívak voltak.

 

„Ha nem tudnám mi ez, akkor bakelitre gondolnék, pusztán egy kész darab pillantása alapján” – mondja Redmond. „Esztétikailag ez áll a legközelebb az igazán szép, menő, örvénylő bakelithez, amit valaha láttam.”

„Valóban teljesen megváltoztatta a játékszabályokat, amikor először használtam” – mondja Prevost. „Lenyűgözött, hogy mennyire eltalálta a két világ legjobb tulajdonságait.”

 

Amikor a pipakészítő mesterek a gyártási folyamataikról beszélnek, a túlnyomó többségük utálja a szárak készítését. Monoton, unalmas, időigényes és fárasztó. Az akril és a vulkanit jelentősen megviseli a reszelőket és a csiszolópapírt, ráadásul a vulkanit kénszagúvá teszi a műhelyeket. Nem kellemes élmény, de szükséges áldozat egy olyan kézzel készített szár elkészítéséhez, amely kiváló a kényelem és az optimális légáramlás terén. Ezzel szemben Kelly és Cryder gyantapálcáival gyerekjáték dolgozni egy pipakészítő szemszögéből.

 

image009.jpg

 

„Nincsenek benne a bakelit hátrányai” – mondja Redmond. „Rendkívül könnyű dolgozni vele az esztergán, jól vágható és egyáltalán nem törik. Teljesen egyszerűen fúrható, nem kell aggódni repedés vagy a töredezés miatt. A folyamat minden egyes részében könnyű vele dolgozni. Ahogy a gyanta reagál a vágásra, reszelésre, csiszolásra, polírozásra, hajlításra, minden ilyesmire, egyszerűen könnyebb, mint bármi más, amivel valaha dolgoztam.”

 

„Az akril szinte egy kicsit ragacsos, amikor reszeljük. Egy kicsit eltömíti a reszelőket” – mondja Prevost. „És amikor vulkanittal dolgozunk, égett gumi szaga van. Ennek a gyantának nincs kellemetlen szaga, amikor dolgozunk vele, és sima porrá reszelődik. A formázása olyan könnyen működik. Csodálatos. Alig várom, hogy többet szerezzek belőle, és kipróbáljak egy csomó különböző színt.”

 

A kézzel készített pipák készítésében szerzett tapasztalataiktól kezdve a BriarWorks és Moonshine darabok megalkotásáig Redmond és Prevost bensőséges és kiterjedt ismeretekkel rendelkeznek a pipaszárak anyagairól. Dicséretük nem üres szavak vagy egy új trükk iránti eltúlzott lelkesedés. A vulkanit, akril és bakelit szárakkal való munka nehézségének és sajátosságainak mély megértéséből és ismeretéből fakad. Prevost nem dobálózik csak úgy a dicsérettel: „Ez valóban forradalminak tűnik a pipakészítésben. Ha egyszer lesz egy szilárd, igazán szép fekete gyantájuk, talán felhasználom fekete pipaszárak készítéséhez.”

 

Kelly és Cryder gyantapálcáival gyerekjáték dolgozni egy pipakészítő szemszögéből.

Kelly és Cryder nemcsak egy olyan anyagot alkottak, amelynek színtulajdonságai megkülönböztethetetlenek a bakelittől, hanem potenciálisan egy új korszakot is indítottak a pipaszár alapanyag kifejlesztésével. Ha a pipaszár-anyagoknak lenne egy plátói ideálja, akkor az könnyen ez a gyanta lehetne.

A gyanta project jövője

 

image010.jpg

 

Kifejezetten Prevost óhajának megfelelve, Kelly és Cryder egyik legfontosabb prioritása egy egyszínű fekete opció kifejlesztése. „Fogunk néhány egyszínűt is gyártani, és nyilvánvalóan a koromfekete – alapvetően a hagyományos vulkanit helyettesítője – előkelő helyen áll a listán” – mondja Cryder. Elkötelezettek a termelési módszereik fejlesztése iránt is a nagyobb hatékonyság és kapacitás érdekében, miközben továbbra is fenntartják a kis tételes megközelítést.

 

Az anyag neve is szerepel a teendőik listáján. A „gyanta” nem hangzik jól annyira. „Igen, ki kell találnunk, hogy minek nevezzük el” – mondja Cryder. „Ahogy most forgalmazzuk, csak a „projektünkként”, egy ideig megúszhatjuk, de végül valami mellett meg kell állapodnunk.” Azt hiszem, a „Gyanta Projekt”-nek addig is meg kell tennie.

 

A pipázás művelése eredendően és illően lassú tempójú. A pipázás aktusa önmagában is a lassúság meditációja: a dohány előkészítése, a kazán megtöltése, a meggyújtási rituálé, a ritmus figyelése, lenyomkodás, újragyújtás, a kondenzátum eltávolítása, pipatisztító használata. Ami minket, pipázókat, a hobbihoz és a közösséghez vonzott, nagyrészt a szándékosság és a megfontoltságra való összpontosítás – mindezek egyfajta módszeres lassítást igényelnek. Természetes, hogy a pipakészítés története hasonlóan lassú haladású.

 

Divatok és trendek léteztek, léteznek és továbbra is létezni fognak a pipakészítésben, de ezek nem forradalmasítják a pipakészítést. Bár a modernizációk paradigmaváltásokat okoztak, ezek ritkák, ha a pipakészítés teljes történetét tekintjük. A Gyanta Projekt azonban nem divathóbort vagy trend. Forradalmi újítás, amely drámai módon befolyásolhatja a pipakészítés és a gyűjtés világát. Egy szeretett, mégis haldokló anyagot újra feltaláltak és továbbfejlesztettek. A hagyományos száranyagok problémás elemeit kiküszöbölték, és a pipaszárak és színpaletták lehetőségeinek horizontja exponenciálisan bővült.

 

Forrás: https://www.smokingpipes.com/smokingpipesblog/single.cfm/post/the-resin-project-the-new-bakelite

News

Related News

Jul 13. A bambusz a modern pipakészítésben: Természetes és egyedi szépség - 2. rész

A bambusz a modern pipakészítésben: Természetes és egyedi szépség - 2. rész

Fogj kézbe egy pipához való bambusz darabot, és valami olyat tartasz a kezedben, amit a mester talán saját maga gyűjtött, szerzett be az ebayen, vagy több tucatnyi közül válogatta ki a sajátságos íve, színe vagy a csomók elhelyezkedése szempontjából. Ez a fajta odafigyelés, és az anyag iránti tisztelet az, ami meghatározóvá teszi a bambusz helyét a modern pipagyártásban.

Read More
Jul 07. A bambusz bevezetése és történelme a pipakészítésben - 1. rész

A bambusz bevezetése és történelme a pipakészítésben - 1. rész

Számos különböző anyag használatos a pipakészítés során, a pipa testétől kezdve az összekötő elemeken át a szárakig.  Az egyik magával ragadó anyag a bambusz. A több száz különböző fajtának és felhasználás módjainak köszönhetően a bambusz világa lenyűgöző, így ma megkíséreljük felfedezni történelmét és felhasználását a pipák készítésében.

Read More
Jul 02. Molnár Antal pipakészítő beszél a szakmáról

Molnár Antal pipakészítő beszél a szakmáról

Pipa sok mindenből készülhet – fa, agyag, üveg, csont, sőt néha bádog is – de a verseny befutója a briar, azaz a fehér hanga gyökere. Miért? Mert tűzálló, mint egy kis tűzoltó, és annyira porózus-szívós a szerkezete, hogy szinte arra született, hogy pipát csináljanak belőle.

Read More

Join our community!

Become a member of the Bohém Pipások Facebook group and share your experiences with us!

Join now!